Forwarded from .
A hősök emlékét őrizni kötelességünk, példájuk utat mutat a jövő generációinak.
Ezért fontosak az ilyen kezdeményezések!
Ezért fontosak az ilyen kezdeményezések!
👍6
Forwarded from Jobbszélső 🇭🇺
Két évvel ezelőtt cigányok gyilkoltak a Deák téren. Az áldozatok fiatal magyarok voltak, a REAC és a Vízművek szurkolói.
A rákospalotai ultrák ma rájuk emlékeztek.
A rákospalotai ultrák ma rájuk emlékeztek.
👍15
Az elmúlt hétvégén hazalátogattam a Vérszerződés "szülővárosába", Sopronba. Innen indultunk el anno 1992-ben. Felkerestem pár helyszínt, amik meghatározók voltak a zenekar életében, vagy készült ott néhány fotó. Nosztalgiázzunk egy kicsit... 😎 Geri
👍17❤1
Az egykor szebb időket is megélt, mára már évek óta üresen álló és az enyészetnek ítélt Ruhagyár épülete. Ennek a pincéjében volt az első próbatermünk még 1992-ben.
👍29
A Jereván lakótelepen található egyik garázssoron próbáltunk 1995-től pár éven keresztül.
👍17❤8
Egy banda fotózás képei 1996-ból. Elsőként a mára már szintén pusztulásra ítélt, hosszú évek óta bezárt, Soproni Vasöntöde vasúti bejáratánál, illetve az egykori várfal egy részleténél, az úgynevezett Rondellánál.
👍28❤1
1998, a már korábban említett Jereván lakótelep egy másik garázssora, ahol (valamint annak szomszédságában) a többségünk akkoriban lakott. Itt is "szórakoztattuk" egy ideig az autójukat bütykölő szomszédokat...😂
😁13👍7
És egy utolsó kép, ami 2000 nyarán készült Sopron zegzugos történelmi belvárosában, az akkor megjelenő 'Ez vagyok...' albumunkhoz.
👍20👏1